KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY
Összhangban a módosított "Szülőföld Törvényben" foglalt azon kormányzati törekvéssel, amely a még jobb hatékonyság és a koordináció javítása érdekében át kívánja alakítani a határon túli gazdaságtámogatási és gazdaságfejlesztési rendszert, a Fővárosi Bíróság 2007. március 1-i hatállyal megszüntette az Új Kézfogás Közalapítványt.
A vonatkozó jogszabályok figyelembevételével hozott bírósági határozat alapján a jogutód a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., amely a rendelkezések értelmében a jövőben várhatóan átveszi a megszűnt Közalapítvány eddigi feladatait, támogatási szisztémáját, ugyanakkor helytáll az eddigi támogatási szerződésekben foglalt kötelezettségekért és biztosítja a nyertes pályázók számára a támogatások zavartalan folyósítását.
Az integráció lezárásáig, illetve további intézkedésig új pályázatok nem kerülnek kiírásra, a későbbiekben ezek feltételrendszerének megállapítása a Corvinus ZRt. hatáskörébe tartozik majd.
Az előírásszerűen elszámolt és a szerződésileg jóváhagyott határidős támogatások kifizetése folyamatosan történik, illetve az Új Kézfogás Közalapítvány Kuratóriuma által már meghozott döntések alapján előkészített és eddig alá nem írt szerződések a jogutód Corvinus Zrt. általi aláírására is sor kerül.
Az adminisztratív lebonyolításában a korábbi gyakorlathoz képest nem történik változás, ezt továbbra is a megszokott módon, az illetékes Vállalkozásfejlesztési Központok végzik, amelyek listája megtalálható a honlapon.
Az integrálódási folyamatról, valamint támogatásokkal kapcsolatos tudnivalókról a Vállalkozásfejlesztési Központok a jövőben folyamatos írásos tájékoztatást kapnak, amely alapján minden hozzájuk forduló érdeklődő kérdésére választ tudnak adni.
Az átmeneti időszakban az elérhetőségek- telefon, telefax, e-mail címek- változatlanok maradnak.
Budapest, 2007. március 29.
Hivatalos weboldal |