A közalapítványt az a kormányzati szándék hozta létre, miszerint a határon túli magyar oktatás támogatása elsosorban ne a Magyarországon folytatott tanulmányok segítésére, serkentésére, hanem a szülőföldön folytatandó tanulás lehetőségeinek kiépítésére, megerősítésére irányuljon. A paradigmaváltást az indokolta, hogy a 90-es évek eleje óta Magyarországon tanuló határon túli fiatalok többsége nem tért vissza szülőföldjére.
A közalapítvány támogatásait nyílt pályázati rendszer keretében osztja szét, azaz évente pályázati fordulókat hirdet meg. A támogatásokért folyamodók elvárják az esélyegyenlőség biztosítását, ezért felhívásaik nyilvánosak, Pályázati Szabályzatuk pedig garantálja valamennyi pályázat azonos szempontú kezelését.
A pályázati témákról, a kiírás szövegéről a kuratórium határoz. A pályázatok meghirdetése az országos és a helyi sajtó útján történik, azokon általában jogi személyek vehetnek részt, a pályázati adatlap kitöltésével, a benyújtási határidő megtartásával. Egy pályázati programra egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be, és hiteles dokumentumokkal kell igazolnia jogi személyiségét. A közalapítvány Pályázati Szabályzatában írottak alapján az iroda a beérkezett pályázatokat formai szempontból megvizsgálja majd az így megfelelt pályázatokat három kurátornak véleményezésre továbbítja.
Az Apáczai Közalapítvány alkuratóriumi rendszert nem működtet, ám feladathoz rendelten már elofordult, hogy egy-egy ad hoc bizottságot illetve határon túli pályázati lebonyolítót kért fel közreműködoként. A közalapítvány a döntés-előkészítés folyamatában pótolhatatlannak tartja a pályázókkal való személyes találkozást, a helyszíni bejárást, a pályázó intézmények megismerését.
Az Apáczai Közalapítvány címe:
Budapest V. kerület
Báthori u. 10., III.emelet. 302.szoba
Telefon, Fax:
Tel: (00-36-1) 302-5303
Fax: (00-36-1) 302 6382
Postacím:
1244 Budapest, Pf. 806.
Megszűnik Közalapítványunk
Az Apáczai Közalapítvány nyolc év tevékenység után, a Kormány 2218/2006. (XII.12.) határozata alapján a közeljövőben megszűnik; közfeladatainkat a jövőben az Oktatásért Közalapítvány látja el. A még hátralévő időszakban azon dolgozunk, hogy a megszűnés és a folyamatban lévő ügyek átadása zökkenőmentes legyen. Pályázati felhívásaink és futó programjaink pénzügyi fedezete rendelkezésre áll így legfőbb törekvésünk, hogy az ügykezelés folyamatosságát biztosítsuk.
Készült: 2007. január 5.
Hivatalos weboldal |